Alapítványunk

Célunk

Alapítványunk 2007-ben jött létre azzal a céllal, hogy széles körben megismertesse és népszerűsítse a képző- és iparművészet ágazatait (festés, grafika, szobrászat, kerámia, textiltervezés, fotózás, stb.).
Támogatóink között neves hazai és határon túli alkotóművészek szerepelnek, akik fontosnak érzik felkarolni a fiatal pályakezdő művésztársaikat.

Legfőbb tevékenységünk a tehetséges művészek és segítő családtagjaiknak támogatása. Ennek érdekében alkotótáborokat szervezünk, valamint az itt készült alkotásokból kiállításokat rendezünk, melyhez kapcsolódóan kiadványokat, albumokat és katalógusokat készítünk.

Az említetteken túl fontosnak tartjuk, hogy az érdeklődőket megismertessük a legnépszerűbb művészeti technikákkal.

Rendszeresen összejöveteleket szervezünk, ahol az alkotók bemutatják az elkészült műveket, ezekkel kapcsolatban építő kritikákat fogalmazunk meg, valamint elemezzük a különböző művészeti irányzatokat, és interdiszciplináris beszélgetéseket folytatunk. Ezen alkalmakra a társművészetek területéről előadókat hívunk.

Az alapítvány 2008-ban megszervezte a hazai és külföldi fiatal művészek találkozóját illetve kiállítását, ahol a kortárs fiatal képző- és iparművészek alkotásaival ismerkedhetett meg a nagyközönség.

Évente több alkalommal kulturális, sport és szabadidős programokat szervezünk, amelyeken bárki részt vehet. Céljainkkal a művészeken kívül több szakember is azonosulni tudott, akik jogi, pszichés és egészségügyi tanácsadással segítik munkánkat.

Első alkotótáborunkat 2008-ban szerveztük, ahol a fiatal alkotóművészek tehetséggondozásán túl, az általános iskolások kézügyességének és kreativitásának fejlesztésével is foglalkoztunk. Ezt a hagyományt azóta is folytatjuk, partnerszervezetekkel közösen valósítjuk meg. Az egyik legnagyobb sikerünknek azt könyvelhetjük el, hogy a számos visszatérő résztvevőnk fejlődését folyamatosan nyomon tudjuk követni.

A Dél-Alföld művészképző oktatási intézményeiben megalakulásunktól kezdve tartunk előadásokat.

Szoros munkakapcsolatban állunk hazai és határon túli alkotó- és iparművészekkel, civil szervezetekkel, oktatási illetve kulturális intézményekkel.

Alapítványunk munkáját 12 önkéntes segíti.

Alapító

Dr. Csordás Gabriella

Lorem ipsum: Dolor sit amet
Consectetur adipiscing: Etiam dapibus
Est at vulputate: Leo eros ullamcorper
Vivamus tempus: Mauris posuere tristique
Quisque: Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur
adipiscing elit. Ut fringilla elit non neque
elementum, in vehicula ex semper.
Vestibulum venenatis in eros sed iaculis.
Etiam suscipit dui diam, tempor sodales
sem consectetur sit amet.

A kuratórium elnöke

Széplaki Beatrix

Lorem ipsum: Dolor sit amet
Consectetur adipiscing: Etiam dapibus
Est at vulputate: Leo eros ullamcorper
Vivamus tempus: Mauris posuere tristique
Quisque: Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur
adipiscing elit. Ut fringilla elit non neque
elementum, in vehicula ex semper.
Vestibulum venenatis in eros sed iaculis.
Etiam suscipit dui diam, tempor sodales
sem consectetur sit amet.

A kuratórium tagjai

Csehó Gábor

Lorem ipsum: Dolor sit amet
Consectetur adipiscing: Etiam dapibus
Est at vulputate: Leo eros ullamcorper
Vivamus tempus: Mauris posuere tristique
Quisque: Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur
adipiscing elit. Ut fringilla elit non neque
elementum, in vehicula ex semper.
Vestibulum venenatis in eros sed iaculis.
Etiam suscipit dui diam, tempor sodales
sem consectetur sit amet.

Dr. Csala Ildikó

Lorem ipsum: Dolor sit amet
Consectetur adipiscing: Etiam dapibus
Est at vulputate: Leo eros ullamcorper
Vivamus tempus: Mauris posuere tristique
Quisque: Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur
adipiscing elit. Ut fringilla elit non neque
elementum, in vehicula ex semper.
Vestibulum venenatis in eros sed iaculis.
Etiam suscipit dui diam, tempor sodales
sem consectetur sit amet.

Hírek / Események

Művészeti tábor

Artelier Alkotótábor

A 2018. június 22. és július 1. között rendeztük meg a 10 napos szegedi fehér-tavi alkotótáborunkat, melyen 10 alkotóművész és 3 önkéntes szervező vett részt. A művészek között akadt festő, grafikus, szobrász, kerámikus, textiltervező és fotográfus. Az érintetlen természet szépsége a helyszín kiválasztásánál fontos szerepet játszott, mivel alkotóművészek innen is meríthettek ihletet.

 A mindennapos alkotótevékenység mellett kiemelt hangsúlyt helyeztünk az egészséges életmód kialakítására, így a programokba becsempésztünk aktív testmozgást igénylő elemeket, mint például jógatanulás, amelyhez jógaoktatót hívtunk, az ételeket pedig helyi termelőktől vásárolt egészséges alapanyagokból készítettük. Ügyeltünk a hulladékok szelektív gyűjtésére is.

Tárlatok, bemutatók

Artelier tárlat

Az alkotótáborban készült művekből összeállított vándorkiállításunkat 2018. november 3-tól 25-ig Szegeden, 2019. február 18-tól március 4-ig pedig Budapesten tekinthette meg a nagyközönség.

 Ügyeltünk arra, hogy minden művésztől legalább egy alkotás szerepeljen a kiállított műtárgyak között.

Beszámolók

Letölthető (.pdf)

Támogatás

SZJA 1%

Adó 1 százalék felajánlás a fiatal alkotóművészek munkájának támogatásához fontos segítség.
Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó egy százalék felajánlása segíti a fiatal
alkotóművészek kibontakozását és munkásságuk megismerését..

Adóbevalláskor vagy utána
május közepéig az adó 1% felajánlás révén jelentősen támogatni lehet alapítványunk
tevékenységeit.
Felajánlása óriási segítség, melyet hálás köszönettel fogadunk.

Támogassa Ön is Magyarország fiatal alkotóművészeit!
Artelier Szabad Szellemi Alkotóműhely Alapítvány
Adó 1 százalék felajánláshoz adóbevalláskor
az adószámunk: 18339095-1-06

Kapcsolat

Elérhetőségeink

Székhely: 6725 Szeged, Petőfi Sándor sugárút 52. fszt. 1.

Telefon: 06-70-452-22-57
E-mail: info@artelier.hu
Honlap: artelier.hu